Hírlevél

Érdemes feliratkozni a legfrissebb információkért

Dobó István Vármúzeum
Észak-Magyarország régió, Eger

Dobó István Vármúzeum
Dobó István Vármúzeum
Egerben a múzeumalapítási gondolat már a XIX. században megjelent. 1812-ben, Pyrker János László érsek híres képtára, majd az 1872-ben létrejött Érseki Líceumi Múzeum is ezt a törekvést igazolja. Ekkor vetődött fel az egri városi múzeum szükségességének a gondolata is, melynek gyakorlati megvalósítására a várban, – Lénárt János, dr. Pataki Vidor és dr. Pálos Ervin vezetésével – 1925-ben megkezdődött régészeti ásatások révén nyílt lehetőség. A vár első gyűjteménye a lapidárium volt, mely 1928-ban létesült, majd 1931-ben a kazamata emeleti kaszárnya-termeiben kiállítás is nyílt. 1938-ben a műgyűjtő Barcsay-Amant Zoltánt bízták meg a múzeum igazgatásával, aki saját gyűjteményéből nyitott kiállítást a kazamatákhoz tartozó ágyútermekben. Az 1930-as években kialakult régészeti, néprajzi, őslénytani, történeti, numizmatikai, ásványtani, állattani gyűjtemény a második világháború alatt szinte teljesen megsemmisült. 
 
1948-ban városi határozat született, hogy a Városi Múzeumot a Butler-ház első emeletén rendezik be. A Városi Múzeum 1949. októbert 28-án vette át a közgyűjteménnyé nyilvánított Egri Vármúzeum anyagát. 1950-ben állami kézbe került a Városi Múzeum és új elnevezése, megyei hatókörrel Heves-Egri Múzeum lett. Ekkor került a múzeumba az Érseki Líceumi Múzeum anyaga. 1951-től az intézmény neve Dobó István Múzeumra változott. A Butler-házban nyílt meg az első állandó kiállítás, amely Eger és Heves megye történetét mutatta be. A Gárdonyi Géza Emlékmúzeum 1952-ben került a múzeum kezelésébe. Az intézmény 1957-ben – a honvédség kivonulása után – az Eger Vára Barátainak Köre civil szervezet támogatásával költözött a várba. 1958-tól lett a neve Dobó István Vármúzeum. 
 
A várba települt múzeum első állandó kiállítása a képtár 1958-ban nyílt meg, majd ezt követte az egri népművészeti és természettudományi állandó tárlat. A gótikus palotában 1965-re készült el a várostörténeti kiállítás valamint a földszinten a Hősök termében Dobó István síremléke. A kazamata alsó kaszárnyatermeiben 1983-tól látható a középkori kőtár, a vár területéről származó román kori és gótikus emlékekkel. A gótikus püspöki palota emeleti termeiben 2001-ben nyitottak egy megújult tárlatot, melyen a XI. századtól a XVIII. századig követik nyomon az erődítmény építését, hadieseményeit és mindennapi életét. A Nagypincében látható a Kivégzés, tortúra és megszégyenítés Magyarországon című kiállítás. A Vármúzeum területén lévő Dobó-bástyát 2005-ben újították fel. Az építmény három szintje, – több mint ezer négyzetméter alapterület – alkalmas rendezvények befogadására és időszaki kiállítások anyagának bemutatására. 
 
Az 1990-es évektől lehetőség nyílt arra, hogy olyan turisztikai programok kerüljenek megrendezésre a vár területén, melyek a XVI–XVII. századi végvári életet idézik fel. Napjainkban színes programkínálattal várjuk az ide érkező látogatókat, turistákat. Az intézmény 2001-ben kapta meg az Év múzeuma díjat.
 
2013 januárjától a Dobó István Vármúzeum megyei hatókörű városi múzeum, fenntartója Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata lett. Jelenleg a vármúzeumhoz tartozó tagintézmények: Gárdonyi Géza Emlékház, Heves Megyei Palócok Népművészete Kiállítóhely, Telekessy Patikatörténeti Kiállítás, Zsinagóga Galéria, Valide Szultána fürdőrom.
A Dobó István Vármúzeum régészeti, történeti, művészettörténeti és irodalomtörténeti gyűjteményei őrzik a vár múltjához, a püspöki központ és a végvár mindennapi életéhez, a török kori várhoz kapcsolódó műtárgyakat, dokumentumokat, képi ábrázolásokat. 
 

Kérdésével, észrevételeivel kapcsolatban kollegáink készséggel állnak rendelkezésére. Egyéni ajánlatot, céges rendezvények, konferenciák, ajándékutalványok gyors és teljeskörű ügyintézése, kidolgozása az Ön személyes igényeinek megfelelően díjtalanul!

Válasszon a lehetőségek közül

  • Küldés

© 2014 | Turisztikai Hotel Klaszter - Minden jog fenntartva

logo logo logo logo