Hírlevél

Érdemes feliratkozni a legfrissebb információkért

Egyre szorosabb a lengyel-magyar turisztikai együttműködés

Jurajski Turisztikai Klaszter Egerbe látogatott 2013 nyarán. Az utazásuk célja, hogy a magyar Turisztikai Hotel Klaszterrel nemzetközi együttműködésre törekedjenek.

A történelmi múltra visszatekintő lengyel-magyar kapcsolatok 21. századi felvirágoztatásán munkálkodó egri Turisztikai Hotel Klaszter idén júliusban nagy lépéseket tett.

A klaszter varsói, katowicei és lublini megjelenésének eredményeként júliusban a Jurajski Turisztikai Klaszter 4 fős képviselő testülete látogatott Egerbe, ahol a Hotel Eger Park látta őket vendégül. A szakemberek megismerkedtek Eger városának és vonzáskörzetének turisztikai látványosságaival. A látogatás fő célja a két klaszter nemzetközi együttműködésének megalapozása volt, amelyet a szervezetek működésének harmonizálása, közös marketing tevékenység és kölcsönös segítségnyújtás által láttak megvalósíthatónak. 

 

Az idelátogató vendégek között érkezett Anna Pilarczyk Sprycha a klaszter igazgatója, valamint Marcin Gajdzik a klaszter elnöke. Mindketten hangsúlyozták a nemzetközi kapcsolatok fontosságát, a Unió belső piaci terjeszkedésében rejlő lehetőségeket és a közös fejlődés dinamikáját.
A Jurajski Turisztikai Klaszter az Ogordzieniec régiót képviseli. Tagjai között szállodák, éttermek, sport klubok, nyomda, sörfőzde és a Lengyel Turisztikai Hivatal is szerepel. Kiváló kapcsolatot ápolnak lengyel utazási irodákkal, így jelentős segítséget tudnak nyújtani a magyar desztinációk népszerűsítésében.

 

A tárgyalások ígéreteinek megfelelően idén ősszel a Turisztikai Hotel Klaszter látogat Lengyelországban, ahol szerződések aláírásával koronázzák meg magyarországi egyeztetés sikerét és a nemzetközi együttműködés első lépéseként közösen pályáznak Uniós támogatásért.

Kapcsolódó képek

logo logo logo logo

© 2014 | Turisztikai Hotel Klaszter - Minden jog fenntartva

logo logo logo logo