Látnivaló kategóriák

Keresés

Wellness hétvége

Hortobágyi Nemzeti Park
Észak-Alföld - Hortobágy


Az Országos Természetvédelmi Hivatal 1850/1972. számú közleményével létrejött hazánk első nemzeti parkja, a Hortobágyi Nemzeti Park, illetve a védett terület természetvédelmi kezelésére létrehozott Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság, mely szervezet 1973. január 1-jén hivatalosan is megkezdte működését.

Az 2013-ban 40 éves nemzeti park közel 82 ezer hektárnyi területével hazánk legnagyobb kiterjedésű védett területe. Az igazgatóság működési területe az Alföld három megyéjét fedi le (Jász-Nagykun-Szolnok, Hajdú-Bihar, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg megye), a nemzeti park mellett igazgatóságunk felügyeli 4 tájvédelmi körzet, 20 természetvédelmi terület és 130 Natura2000 terület természeti és kulturális értékeit, gondoskodik természetvédelmi kezelésükről, az itt élő állat- és növényvilág oltalmáról, egyben szerepet vállal az iskolai környezeti nevelésben, a felnövekvő ifjúság szemléletformálásában, környezettudatos életvitelének kialakításában.
A Hortobágyi Nemzeti Park 1999. óta a Világörökség része, 2011-ben pedig a területén jelölték ki hazánk második, Európa harmadik Csillagoségbolt Parkját.

A védett terület és a hazai természetvédelemben a kezdetektől a mai napig élen járó intézmény több évtizedes fennállását, sok-sok érdekes és tartalmas programmal ünnepeljük 2013-ban.

Hortobágyi Nemzeti Park a térképen



Kérdésével, észrevételeivel kapcsolatban kollegáink készséggel állnak rendelkezésére. Egyéni ajánlatot, céges rendezvények, konferenciák, ajándékutalványok gyors és teljeskörű ügyintézése, kidolgozása az Ön személyes igényeinek megfelelően díjtalanul!

Válasszon a lehetőségek közül

  • Küldés

© 2014 | Turisztikai Hotel Klaszter - Minden jog fenntartva

logo logo logo logo