Látnivaló kategóriák

Keresés

Wellness hétvége

Orosházi templomok
Dél-Alföld -


Mivel Orosházát hitük miatt elüldözött evangélikusok alapították, a mai napig is ez a legnagyobb vallási közösség a városban.

Ebből következően is a város egyetlen műemlék épülete a későbarokk stílusú evangélikus templom. Építése 1777-ben kezdődött, de jelenlegi formáját 1830-ban nyerte el.

A 2500 személyt befogadó építmény orgonáját Dunaiszky Lőrinc díszítette, Pesky József alkotása az utolsó vacsorát ábrázoló oltárkép.Négy hatalmas márványtáblán olvasható az 1925-ben felvésett, az első világháborúban elesett 800 orosházi evangélikus áldozat neve.

Az 1922-ben épült Jézus Szíve katolikus templom kriptájában nyugszik Széchényi Miklós nagyváradi püspök, aki tetemes összeggel járult hozzá a templom fölépítéséhez. A sírt fekete márványból készült fedőlap borítja.

A sírkápolna hátsó részén három és fél méteres fekete márványkereszt áll, rajta fehér márványból, Krisztus művészi kivitelezésű szobra a Szent Szívvel. A síremléket Sieger Albin és Szőts Imre, a szép Krisztus-szobrot Horváth Adorján alkotta.

Kálvin János követői kisebb számban élnek Orosházán, az ő templomuk az első világháború idején, 1914 és 1917 között épült. A templom neogótikus stílusú. Külső és belső megjelenésére egyaránt a karcsúság jellemző. Homlokzat előtti, 36 méter magas tornya mellett egy-egy lépcsőtorony áll. Ablakai és ajtaja csúcsívesek.

Forrás: gyoparosfurdo-oroshaza.hu

Orosházi templomok a térképen



Kérdésével, észrevételeivel kapcsolatban kollegáink készséggel állnak rendelkezésére. Egyéni ajánlatot, céges rendezvények, konferenciák, ajándékutalványok gyors és teljeskörű ügyintézése, kidolgozása az Ön személyes igényeinek megfelelően díjtalanul!

Válasszon a lehetőségek közül

  • Küldés

© 2014 | Turisztikai Hotel Klaszter - Minden jog fenntartva

logo logo logo logo