Látnivaló kategóriák

Keresés

Wellness hétvége

Kerékpártúra Gyopárosfürdő környékén
Dél-Alföld -


Bár a kerékpárosok zöme alapvetően a dombos, hegyes vidékekre esküszik, mi mégis kampányolunk egy kicsit a sík terepen való kerékpározás mellett.

Az első számú nagy előny természetesen, hogy nincs felfelé menet, már messziről látható a következő település templomtornya vagy víztornya és persze az erdei biciklizéssel szemben nincsenek kullancsok.

Azonban ki extrém kihívásokra vágyik, bármikor találkozhat a szembeszéllel, mely a helyi mondás szerint mindig ott van, bármerre is haladjunk.

Komolyra fordítva: ebben a posztban azoknak kínálunk túraajánlatokat, akik rövidebb távokat vállalnak be.

Kardoskút-Pusztaközpont, Fehér-tó: Fizikai állapottól, gyakorlottságtól függetlenül bárkinek ajánljuk a mindössze oda-vissza 30 kilométeres utat.

A túra Kardoskúton át a Körös-Maros Nemzeti Park Fehértói részlegéhez vezet, itt megtekinthető a különleges madár- és növényvilág, valamint a nemzeti park hagyományőrző farmja, ahol egyebek közt szürkemarhák és rackajuhok élnek. Bátrabbak tovább tekerhetnek és Székkutas felől közelíthetik meg Orosházát. Az utolsó 10 kilométer a főúton vezet, ezért csak azoknak ajánljuk, akik magabiztosan tekernek nagy forgalomban.

Pusztaföldvár, Tatársánc: az előzőhöz hasonlóan alig 30 kilométeres túráról van szó, melynek végállomása a pusztaföldvári tatársánc, mely a falu délkeleti határszélén található. A kis és nagy tatársánc a bronzkor vége felé, Kr. e. VIII-V. században épült az avarok által, így nincs köze a tatárjáráshoz.

Nagymágocs, Károlyi-kastély: ugyancsak népszerű kerékpáros túraútvonal, hiszen akár egy napot is eltölthetünk itt. Az Orosházától 12 kilométerre található kastély A 1896 és 1897 között készült eklektikus neobarokk stílusban. A kastélyt és hozzátartozó épületek egy részét Ybl Miklós tervezte. Szinte eredeti állapotában látható a jelenleg szociális otthonként működő épület, melynek 40 hektáros angolparkja ugyancsak kedvelt pihenőhely

Forrás: gyoparosfurdo-oroshaza.hu

Kerékpártúra Gyopárosfürdő környékén a térképen



Kérdésével, észrevételeivel kapcsolatban kollegáink készséggel állnak rendelkezésére. Egyéni ajánlatot, céges rendezvények, konferenciák, ajándékutalványok gyors és teljeskörű ügyintézése, kidolgozása az Ön személyes igényeinek megfelelően díjtalanul!

Válasszon a lehetőségek közül

  • Küldés

© 2014 | Turisztikai Hotel Klaszter - Minden jog fenntartva

logo logo logo logo